Térkép Blog RSS Komment Szavazó Mutató Műveim Kissy Stat Turkáló Linkek Segíts! 2010.07.30. P  22:12 
****** :: Láng Attila D. blogja
Levél erről a cikkről    
******   
Előző TartalomKövetkező

Rámpánk származási helye az ****** Kft.* raktára Abdán, Győr mellett. Érkezésünkkor a tornateremnyi épület eléggé üres volt, a legutóbb kapott áru nagy részétől már megváltak, de sok mindenük volt így is. Csak címszavakban. Ágy mellé, tolókocsi elé tolható kisasztal. Mechanikus és elektromos tolókocsik. Kerekes és elektromos ágyak. Matracok. Elektromosan állítható fotelek. Faketrec problémás magaviseletű gyerekek számára. Rollátorok. Járókeretek. Vécémagasítók. Kádra tehető tusolóülőkék. Könyökbotok. Tolókocsi-alkatrészek (vezérlők, lábtartók, gumik, aksik, töltők). Szivacs- és zselépárnák tolókocsiba vagy máshová. Betegemelők, hozzájuk külön hámok. Állítószerkezet fekvőbeteg számára. Kerekes asztalok. Rámpák. Meleg, belül bolyhos téli cipők. Meleg takarók. Egyszóval a legkülönbözőbb segédeszközök mozgássérülteknek. Ezek használt holmik, akadt olyasmi is, ami gyakorlatilag roncs, legfeljebb alkatrésznek használható, tehát alaposan meg kell nézni, hogy mit vesz az ember – de az árak nagyrészt igazodnak a tényhez, hogy használt áruról van szó. (Kivéve sajnos a rámpát.)
   Mellékelek egypár fotót is az árukészletről. Nem szokásom profitorientált cégeknek reklámot csinálni, de annyira nincsenek segédeszközök, ami pedig van, az annyira megszerezhetetlen, hogy egy ilyen cégnek igenis reklámot csinálok.
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  

   * Lásd itt.
  Fogyatékosok  
Lásd még:
2006.06.18. 0:20:05    Kedves kurva@anyadat.hu!
2006.06.10. 14:21:01    Karminca-dal
2006.06.08. 14:54:29    Szemtelen vásárló, szemtelen eladó
2006.03.26. 19:24:33    ******
2005.08.23. 17:39:47    Né csak
Értékelés (1: legrosszabb, 5: legjobb):    
  Nincs hozzászólás
  ::      :: 8422 :: 8 422 :: Judit :: CZI Pa :: 211/154 :: @883 :: Like